CLXXXVIII.

Budapesti Jogász- és Sportolóbál

Tokió.
A XXXII. nyári olimpiai játékok éve a szervezés számára rendkívül fontos év, valójában mindig is erre vártunk. Az talán érthető, ha egy évszázados múltú est szervezése különös vonzalmat érez a nagy tradíciók iránt, de valójában más is motivált bennünket az elmúlt 6 év alatt. Egyfelől a próbatétel maga, a kitartás, ami valamennyiünk életét körüllengi, s elhihetik, hogy nincs ez másként sem hivatásban sem egy estély szervezésében.

Talán tudatalatt emiatt nézünk meg újra és újra egy 200 méteres női hátúszás döntőt Egerszegi Krisztinával, talán emiatt nézzük vissza a Kemény fiúk győzelmét Sydney-ben, vagy emiatt követünk a social mediaban olyan egyéniségeket, mint Hosszú Katinka és Szilágyi Áron. Mert látni akarjuk, hogy sikerül. Hogy sikerülhet és sikerülni is fog.

Egészen biztosan értik, miről beszélünk, hiszen valamennyien a területük kiváló ismerői, hivatásuk egy-egy speciális részletének oktatói, és mi rendkívüli mód büszkék vagyunk rá, hogy a Budapesti Jogászbál mára az Önök klasszikus, modernitásában mégis könnyed és baráti estélyévé lett. Ez az év tehát a kitartásról szól, és ennek a szakterületnek nincsenek kiválóbb ismerői, mint az olimpikonok, hazánk büszkeségei. Mindezek miatt is fogadják 2020-ban kitüntetett megbecsüléssel az est kiemelt meghívotti körét: a sportolókat.

Nos, biztosan érteni fogják, miért hagyunk itt egyetlen részletet a tavalyi előszóból:

Egyszer megkérdezték, tulajdonképpen mi motivál bennünket ebben az óriási vállalásban? Túlságosan prózai volna a válasz, hogy egyszer az egyetemen azt mondták: "úgysem sikerül."